L`Arca del Tempo               

 

 

 

Herkunft & Jugend

• Leichtathletik: 2. Platz in Südungarn (100-Meter-Sprint).
• Sportschießen: 1. Platz im Komitat Tolna.
• Kunst: 2. Platz bei der Welt-Kinder-Zeichnungsausstellung in Indien.
• Hundesport: Mit 12 Jahren bereits Hundeführerausbilderin, Schulleitung und Diensthunde-Ausbilderin in Bonyhád. 2. Platz in der Jugendklasse in Ungarn mit meinen Deutschen Schäferhunden. Mein ursprünglicher Berufswunsch war Tierärztin.

• Landwirtschaftliche Berufsoberschule (Szekszárd): Allgemeines Abitur und Fachabitur als Gärtnerin (Fachrichtungen: Weinbau und Zierpflanzen).
• Hochschule des Innenministeriums (Szekszárd): Ausbildung zur Fremdenführerin (Tätigkeiten in Szekszárd, Sárköz, Gemenc u. a.).
• Soziales Engagement: Arbeit mit Kindern in Grundschulen und im Krankenhaus, um den Menschen in all seinen Facetten kennenzulernen.
• Akademische Laufbahn: Entscheidung zwischen Psychologie und Kunst – meine Wahl fiel auf die Universität für Bildende Künste in Budapest (Fachrichtung: Malerei).
• Weiterbildung: Dreifache Teilnahme an der Internationalen Sommerakademie für Bildende Kunst in Zebegény sowie Akademien in Keszthely, Fonyód und Kaposvár.

• Seit 1984 zahlreiche Gemeinschaftsausstellungen in Ungarn.
• 1985 erste Buchillustrationen.
• Zwischen 1984 und 1987 über 70 Einzelausstellungen in ganz Ungarn, Österreich und Deutschland.

• Porträtzeichnungen weltweit: Budapest, Rom, München, Genf, Pretoria und viele mehr.
• Agentur Csaider: Gründung meiner internationalen Agentur im Jahr 1992.
• Arbeitsvermittlung: Seit 1994 zugelassene private Arbeitsvermittlung (Bundesagentur für Arbeit) und internationale Au-Pair-Agentur Csaider.
• Autorenschaft: Seit 1995 Buchveröffentlichungen und Tätigkeit als Autorin.

• Heilpraktiker-Ausbildung (Allgemeine Schulmedizin) am Institut Lotz, München.
• Praxisausbildungen am Institut Kappel:
  • Tiermassage für Kleintiere
  • Kompendium Naturheilkunde
  • Beratende Gesprächspsychologin
  • NLP-Trainerin & Coach

 

.............................................................................................................

 

 

Illyés Gyula Bonyhád soknemzetiségű múltjáról:
 

„Ez az álomföld, a Völgység szíve.

Úgy is, hogy ez a legelragadóbb.
A félig zsidó, félig sváb kisváros bennszülötteire mint emberfeletti lényekre néztem;

ha megszólítottak, elakadt a szavam, már nem tudom, babonás tiszteletből,

vagy a pusztalakók még babonásabb félelméből-e?
A kereskedők másutt egy-egy faluval kereskedtek: ezek itt egymás közt adták,

vették az árut az iparosok is egymásnak dolgoztak.

A lebujszerű, bebújszerű kis boltok fölött a fölösleges sok cégtábla.

Nem volt könnyű dolgom velük.
Tetszett nekem ez a tarkaság is.

A múltnak ezt a mozaikszerűségét nem összevisszaságnak éreztem,

hanem valamiféle demokráciának.” 
 

Illyés Gyula 1914-től a második és a harmadik gimnazista évét a

Bonyhádi Evangélikus Gimnáziumban végezte, és itt kezdett rendszeresen verseket írni.

 

 

................................................................................................................

 

 

 

"... wenn das Leiden einer anderen Kreatur dazu führt,                                                                                                dass du Schmerz empfindest,                                                                                                                                  unterwirf dich nicht dem ursprünglichen Wunsch,                                                                                                    vor dem Leiden zu fliehen,                                                                                                                                      sondern komm näher,                                                                                                                                              so nah du kannst ...                                                                                                                                                  und versuche es zu versuchen um zu helfen."                                                                                                                                                              Leo Tolstoi

 

 

.................................................................................................................

 

 

                                  

Wusstest du schon,

dass die Nähe eines Menschen

gesund machen,

krank machen,

tot und lebendig machen kann?

Wusstest du schon,

dass die Nähe eines Menschen

gut machen,

böse machen,

traurig und froh machen kann?

Wusstest du schon,

dass das Wegbleiben eines Menschen

sterben lassen kann,

dass das Kommen eines Menschen

wieder leben lässt?

Wusstest du schon,

dass die Stimme eines Menschen

einen anderen Menschen

wieder aufhorchen lässt,

der für alles taub war?

Wusstest du schon,

dass das Wort oder das Tun

eines Menschen

wieder sehend machen kann,

einen, der für alles blind war,

der nichts mehr sah,

der keinen Sinn mehr sah

in dieser Welt

und in seinem Leben?

Wusstest du schon,

dass das Zeit haben für einen Menschen

mehr ist als Geld,

mehr als Medikamente,

unter Umständen mehr,

als eine geniale Operation?

Wusstest du schon,

dass das Anhören eines Menschen

Wunder wirkt?

Dass das Wohlwollen Zinsen trägt,

dass ein Vorschuss an Vertrauen

hundertfach

auf uns zurückkommt?

Wusstest du schon,

dass DU dieser Mensch sein kannst?

 

                              Wilhelm Willms    1930 - 2002                              

 

 

 

............................................................................................................

 

 

„Kértem Istent, hogy adjon lelki fejlődést, de Ő azt mondta: nem.

Azt mondta, hogy a fejlődés az én dolgom, de hajlandó megmetszeni, hogy gyümölcsöt hozzak.

Kértem Istent, hogy segítsen másokat szeretni, úgy, ahogy Ő szeret engem.

Erre azt felelte: látom, már kezded érteni. Kértem erőt és Isten adott nehézségeket, amelyek erőssé tesznek. Kértem bölcsességet és Isten adott problémákat, hogy megoldjam azokat.

Kértem bátorságot és Isten adott veszélyeket, hogy legyőzzem azokat.

Kértem, adjon szeretetet és Isten adott gondterhelt embereket, hogy segítsek rajtuk.

Kértem kegyelmeket és Isten adott lehetőségeket.”    

 

Henri Viscanti  Meghallgatott imádság 

 

 

..................................................................................................

 

 

 

Egy lélek állt az Isten közelébe

S az örök napsugárban reszketett

És fázva félt,

Mert érezte, hogy vonzza már a föld,

És keserűn kelt ajkán a "miért",

Mikor az Isten intett neki: "Készülj!

Valaki ott lenn meg akar születni,

Neked szőtték e színes porhüvelyt:

Pici kezeket, pici lábakat;

És most hiába, le kell szállanod,

Öröktől fogva te vagy kiszemelve,

Hogy e testet betöltsd,

Mint bor a kelyhet, ampolnát a láng.

Menj és ne kérdezz, ennek meg kell lenni!"

S szólt a lélek: "Én nem akarok menni!

Én boldog vagyok Veled, Istenem;

Mit vétettem, hogy egedből kivetsz?

Mit vétettem, hogy le kell szállanom,

S elhagynom búsan és reménytelen

Az angyalokat, testvéreimet?

Mit vétettem, hogy le kell szállanom,

S felöltenem a gyötrő Nessus-inget,

A meghasonlás örök köntösét,

A nekem szabott hitvány rongy-ruhát?

Ki bor vagyok: a Végtelennek vére,

S láng, mely üveg alól is égig ér:

Mit vétettem, hogy bezársz engemet

Kehelybe, amely megrozsdásodik,

S ampolnába, mely romlandó cserép?!"

És szólt az Isten szigorún: "Elég!

A törvény ellen nincsen lázadás!

Ha milliók mentek panasztalan,

Talán te légy kivétel?

Mint a fiókát az atyamadár:

Kivetlek. Tanulj meg jobban repülni,

S jobban becsülni meg az örök fészket!"

S az Ige alatt meggörnyedt a lélek.

Szomorún indult a kapu felé,

De onnan visszafordult: "Ó Uram,

Egy vágyam, egy utolsó volna még;

Egy angyalt, testvér-lelket hagytam itt,

Szerettük egymást véghetetlenül,

Tisztán, ahogy csak a mennyben lehet,

Szeretném viszontlátni odalenn,

Ha csak egy percre, ha csak mint egy álmot."

S felelt az Úr:

"Menj és keresd! Lehet, hogy megtalálod."

 

Reményik Sándor: Egy lélek állt ...

 

 

 

..............................................................................................

 

 

Illyés Gyula 

HAZA, A MAGASBAN

Jöhet idő, hogy emlékezni
bátrabb dolog lesz, mint tervezni –
bátrabb új hont a mult időkben
fürkészni, mint a jövendőben –?

Mi gondom! – áll az én hazám már,
védőbben minden magasságnál.
Csak nézelődöm, járok, élek,
fegyvert szereztem, bűv-igéket.

Már meg is osztom, ha elmondom,
milyen e biztos, titkos otthon.
Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit,
köréd varázskör teremtődik.

Ha új tatárhad, ha kufárhad
özönli el a tiszta tájat,
ha útaink megcsavarodnak,
mint giliszta, ha rátapodnak:

te mondd magadban, behunyt szemmel,
csak mondd a szókat, miktől egyszer
futó homokok, népek, házak
Magyarországgá összeálltak.

Dühöngő folyók kezesedtek,
konok bércek – ezt ne felejtsed,
ha megyünk büszke szájjal vissza,
mint várainkba, titkainkba.

Mert nem ijeszt, mi csak ijeszthet,
nem ölhet, mi csak ölne minket,
mormolj magadra varázsinget,
kiáltsd az éjbe Berzsenyinket.

Míg a szabad mezőkön jártál,
szedd össze, pajtás, amit láttál,
mit szívvel, ésszel zsákmányoltál,
vidám vitáknál, leányoknál.

Mint Noé a bárkába egykor,
hozz fajtát minden gondolatból,
ábrándok árvult szerepét is,
álmaid állatseregét is.

Lapuljanak bár ezredévig
némán, mint visszhang, ha nem kérdik,
szavaid annál meglepőbbet
dörögnek majd a kérdezőknek.

Figyelj hát és tanuld a példát,
a messzehangzóan is némát.
Karolva könyvem kebelemre,
nevetve nézek ellenemre.

Mert ha sehol is: otthon állok,
mert az a való, mit én látok,
akkor is, ha mint délibábot,
fordítva látom a világot.

Igy maradok meg hírvivőnek
őrzeni kincses temetőket.
Homlokon lőhetnek, ha tetszik,
mi ott fészkel, égbemenekszik.

...........................................................................